Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Szombaton délelőtt dedikálja műveit a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég-írója, az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk - közölte az MTI-vel a Helikon Kiadó. A világszerte népszerű török szerzővel a fesztivál csütörtöki megnyitóján D. Tóth Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja után átveheti a fővárosi önkormányzat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) közös elismerését, a Budapest Nagydíjat.
Szerző(k): Domokos ErikaA 70. Cannes-i Filmfesztivál (május 17-28.) jubileumi programjába meghívták Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímen készült alkotását, amelynek végleges címe Jupiter holdja (Jupiter’s Moon) lett, utalva ezzel Európára - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. Mundruczó ezzel a filmmel ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos programjában, ami kizárólag a legnevesebb, világszerte jegyzett filmes alkotóknak adatott meg - jegyzi meg közleményében a Filmalap.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Artmozik éjszakáján, május 12-én este hattól hajnalig folyamatosan mennek a filmek öt budapesti filmszínházban: a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino Cafe és a Tabán mozikban - jelentette be a Budapest Film. Egy karszalag megvásárlásával, amit a mozik pénztáraiban lehet megvásárolni 3500 forintért, valamennyi előadás látogatható.
Szerző(k): Domokos ErikaÖtször annyit, mintegy 5,6 millió forintot keres Dávid Ilona a MÁV elnök-vezérigazgatójaként, mint felettese, Seszták Miklós fejlesztési miniszter - írja a Bors.
Szerző(k): Domokos ErikaA New York-i Eleven Madison Park lett a világ legjobb étterme egy friss ranglista szerint, amely a világ 50 vezető éttermét sorolja fel. A bloomberg.com beszámolója szerint amerikai étterem utoljára 13 éve jutott fel a lista csúcsára. Daniel Humm séf kortárs amerikai konyhája idén az olasz Osteria Francescana éttermet előzte meg, amely tavaly került az élre. A harmadik helyen a spanyol El Celler de Can Roca szerepel - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaKamarakiállítás nyílik április 10-én, 18 órakor Móricz csizmája címmel a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A tárlat középpontjában egy valaha használt lábbeli, Móricz Zsigmond bőrcsizmája áll. Fehér László festőművész előbb grafikán, majd olajfestményen örökítette meg a csizmát, amelyet évekkel ezelőtt múzeumi tárgyként pillantott meg. Festői olvasatában a lábbeli aurával bíró, szimbolikus erejű objektté nőtt - írja közleményében a PIM.
Szerző(k): Domokos ErikaAz üzleti döntéshozók között a MÁV Zrt. első embere a listavezető a magyar Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nőkről készült friss összeállításában. Dávid Ilona 18 ezer fő munkáltatója és a legfrissebb elérhető, 2015-ös adatok szerint 153 milliárdos árbevételű vállalatot irányít. Az üzleti lista ezüstérmese a Henkel ügyvezető igazgatója, Fábián Ágnes, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója került - írta közleményében a Forbes.
Szerző(k): Domokos ErikaAz MSZP a budapesti kerékblilincselés megszüntetését kezdeményezi, továbbá javasolja, hogy a kamerával rögzített szabálytalanságok esetében tegyék háromlépcsőssé a büntetési tételeket. Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője \"szimpla pénzbehajtásnak\" nevezte a kerületek közterület-felügyeleteinek kerékbilincselési és kamarák útján történő büntetési gyakorlatát a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján - tudósított az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA vádlottak többségére fegyházbüntetést kért az ügyész a Vizoviczki László és társai ellen indult büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Jován László, Vizoviczki ügyvédje ezzel szemben elsődlegesen azt kérte, bűncselekmény hiányában mentse fel a bíróság védencét, mert szerinte egy adóvitáról van szó, amely nem a büntetőbíróságra tartozik. Másodsorban szintén felmentést indítványozott, mert úgy vélte: az ügyészség a Vizoviczki terhére rótt bűncselekményt nem tudta bizonyítani - tudósított az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika